2024. március 29., péntek
Ma: Auguszta, Bertold Holnap: Zalán, Izidor
közélet | közlemény
Megszűnnek a SZÉP-kártya alszámlái

Megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet, mely szerint január 1-jétől összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, így összeadódnak az azokban feltöltött összegek - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). 

A módosítás mintegy 2,5 millió kártyafelhasználót és közel 50 ezer hazai turisztikai szolgáltatót érint.

A változás lényege, hogy 2023. január 9-től egy számla marad a SZÉP-kártya mögött, az eddigi három zsebből csak a szálláshely marad meg.

A SZÉP-kártyával fizethető szolgáltatások változatlanok maradnak: a szálláshely zsebről lehet majd mindenért fizetni, amit korábban a három zseb bármelyikéről lehetett. A korábban a vendéglátás és a szabadidő zseben lévő pénzeket 2023. január 8-án átvezetik a szálláshely zsebre. Pénz tehát az év elejétől a zsebek megszűnésével sem vész el: január 9-től összevonják a korábbi szabadidő, vendéglátás és szálláshely zsebek, így összeadódnak az egyes alszámlákra feltöltött összegek.

[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A II. Rákóczi Ferenc Klubban a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület éves közgyűlésén számos pontot tárgyaltak a jelenlévők
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49636)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33327)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (31898)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31608)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31501)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán