2024. October 10., Thursday
Ma: Gedeon, Hajna Holnap: Brigitta, Gitta
közélet | közlemény
Vírus- és karantén-kisokos

Vigyázunk egymásra, de mit tegyünk, ha mégis érintetté válunk? Akkor hasznos az alábbi összeállítás.

VÉDEKEZÉS

Bármilyen zárt térben alapelv legyen a minimum 1,5-2 méter távolság vagy a maszkviselés. Ha közösségbe megyünk, fontos a fertőtlenítés, illetve a hőmérés. 

A vírus tünetei nem változtak, ám mivel jelenleg a fiatalabbak között több a fertőzött ezért a tünetek enyhébbnek mutatkoznak.

Továbbra is az idősek a veszélyeztetett korosztály, ezért a szociális intézményekben országosan kijárási és látogatási tilalmat rendeltek el. A cél, hogy a veszélyeztetett korúakat megóvjuk, valamint, hogy a vírus terjedését lassítsuk.


MIT TEGYÜNK, HA TÜNETET TAPASZTALUNK?

Amennyiben valakinek tünete van (láz, száraz köhögés, levertség érzés), mindenképpen jelentkezzen telefonon (!) a háziorvosánál, aki majd eldönti, hogy szükséges-e a kórházi kezelés! Ha fennáll a koronavírus gyanúja és a tünetek komolyak, akkor a háziorvos mentőt hív a beteghez, akik a kijelölt kórházba szállítják őt és ott végzik el a tesztelését. Ha nincsenek komoly tünetek, akkor a háziorvos a beteg otthonába rendeli a tesztelést, amelyet a mentők végeznek.

MI TÖRTÉNIK, HA VALAKINEK POZITÍV LESZ A KORONAVÍRUS TESZTJE?

Akinek a teszteredménye pozitív, az bekerül a járványügyi rendszerbe és hatósági karanténba kerül. Megkérdezik tőle, hogy kikkel volt együtt a tünetek megjelenése vagy a mintavétel előtti 2. napon zárt térben, maszk viselése nélkül. (kontaktkutatás). Ezt követően a járványügyi szakemberek, majd a rendőrség is felkeresik telefonon az említett személyeket (kontaktokat) és szükség esetén náluk is karantént rendelnek el.

HOGYAN KERÜLHET VALAKI KARANTÉNBA?

1. HATÁRÁTLÉPÉS: Aki külföldről érkezik, már a határon megkapja a 14 napra szóló karantén-határozatot. Ez alól akkor mentesülhet, ha a belépést követően 5 napon belül legalább 48 óra különbséggel, két alkalommal elvégeztetett negatív PCR-tesztet tud felmutatni. A két teszt közül 1 készülhet schengeni országban. Ebben az esetben a tesztelés önköltséges.

2. GYANÚS ESET: Ha valaki tüneteket észlel magán és felhívja a háziorvost, még nem kerül automatikusan karanténba. A háziorvos dönthet úgy, hogy megfigyelés céljából az illetőt karanténban tartja. Ez nem hatósági karantén, de ajánlott betartani. Ilyen esetekben az orvos általában elindítja a tesztelés folyamatát is, amely eredményének függvényében jár el a későbbiekben.

3. POZITÍV TESZT: Amikor valakinek – akár az orvos javaslatára, akár önszántából végezteti el a tesztet – pozitív vírustesztje lesz, a hatóság 10 napra karanténba helyezi. Ebben az esetben még mintavétel céljából sem hagyhatja el a lakását.

4. KONTAKTSZEMÉLY: Előfordul, hogy valaki semmilyen tünetet nem észlel, de kapcsolatba került fertőzött személyekkel, ezért kerül karanténba. Ekkor – ha a kontaktszemély igényli – az első mintavétel a kontakt napjától számított minimum 4 nap elteltével történhet meg, majd a második tesztre ezt követően minimum 2 maximum 5 nap múlva van szükség. Ha mindkét minta negatív, kikerülhet a karanténból. A kontaktszemélyeket telefonon értesítik, és kikérdezik a személyes kontakt körülményeiről. Ezt követően személyesen kézbesítik neki a karantén-határozatot. Ha erre korábban is szüksége van, akkor emailben is megküldik számára. 

KIKERÜLHETEK-E KORÁBBAN A HATÓSÁGI KARANTÉNBÓL, MINT AHOGY A HATÁROZAT SZÓL?

Két esetben kerülhet ki az érintett korábban a karanténból, mint annak a lejárta: 

- Ha külföldről tér haza és a saját költségén két negatív tesztet produkál

- Kontaktszemélyként szintén elvégeztetheti a két tesztet. Ez esetben a tesztelés ingyenes. A tesztelést kérheti maga a kontaktszemély, ekkor ehhez szükség van a levélben vagy emailen megküldött karanténhatározatra, de kérheti a tesztet a háziorvos is, aki határozat nélkül is leadhatja a mentősöknek a tesztelési igényt.

MI A KÜLÖNBSÉG A 10 ÉS A 14 NAPOS KARANTÉN KÖZÖTT?

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a vírus kb. 4-5 napig lappang, majd a tünetek megjelenése után kb. 8 nappal eltűnik és már nem fertőz. Ez az oka annak, hogy a kontaktszemélyek esetében az első mintavétel leghamarabb a személyes érintkezést követő 4. napon történhet, mint ahogy annak is, hogy aki pozitív tesztet produkál azt 10 nap karanténra kötelezik, míg aki kontaktszemély (de lehet, hogy semmi tünete), az 14 napig kell, hogy karanténban maradjon.

MI A HELYZET A GYEREKEKKEL?

Ha kiskorú kerül karanténba, egy hozzátartozó természetesen otthon maradhat vele. Amennyiben megoldható a családban, hogy a gyermek ne érintkezzen másokkal (külön szobában tartózkodik eszik, és a mosdót időben elkülönítve használja, ami után fertőtlenítenek), akkor a szülő nem kerül karanténba (tehát pl. elmehet bevásárolni). Az otthon maradó szülőnek táppénz is jár, akár a gyermek után, akár saját jogon is.

JÖN AZ INFLUENZA IS, MIT TEGYEK?

A legjobbat akkor teszi, ha beoltatja magát. Bár az influenzaoltás nem véd a koronavírus ellen, a diagnózis megállapításában, és így az egészségügyi ellátásban is sokat segít. Jelenleg két olyan vírusfertőzés létezik a kb. 200 közül, amely tüdőgyulladást okoz: az influenza és a koronavírus. Amennyiben az egyik ellen védetté válik, azzal magán és a járvány kezelésén is sokat segít.

MI TÖRTÉNIK, HA MEGSZEGEM A SZABÁLYOKAT?

A kötelező védőeszközök (maszk) használatának elmulasztása, és a karantén megszegése is szabálysértésnek minősül, amely esetben a rendőrség bírságot szabhat ki.

KI ELLENŐRZI, HOGY BETARTOM-E A KARANÉNT?

A rendőrség feladata, hogy a szabályok betartását vizsgálja. Minden nap ellenőrzik, hogy a hatósági karanténban lévő személy a karantén helyén tartózkodik-e. A karanténellenőrzést, és így a rendőrség munkáját nagyban segíti, ha valaki hajlandó a karantén-applikációt használni. Erről a karanténba kerülőket minden esetben tájékoztatják, bővebben itt olvashatnak róla: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/jol-mukodik-hatosagi-hazi-karanten-elektronikus-ellenorzese


Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (50518)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (34290)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (32789)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Vérre menő vita volt (32423)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.
Lélekmelengető (32378)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán