2022. December 6., Tuesday
Ma: Miklós, Miksa Holnap: Ambrus, Ambrózia
közélet | közlemény
Nem borul sötétbe a város, de jelentős változás lesz a közvilágításban

Rendkívüli ülésen döntött a képviselő-testület a város közvilágításának ideiglenes korlátozásáról. 

Az előző hónapok során 3 alternatívát dolgoztak ki a szakemberek, amivel a tetemes közvilágítási költségeket csökkenteni lehet a településen. Ezek voltak egyrészt a világító kandeláberek számának csökkentése (ritkítása), a közvilágítás teljes lekapcsolása éjjel 0-4 óra között, illetve a közvilágítás napi idejének kétszer 10 perccel rövidítése.

A döntés előkészítése során a kollegák minden világítótestet megvizsgáltak, majd kiszámolták mindhárom alternatíva energia- és költségmegtakarítását és figyelembe vették a módosítások költségeit is. Végül a testület úgy döntött, hogy egyelőre csak a közvilágítási rendszer összteljesítményét csökkenti, azaz a város kb. 2.700 kandelábere közül mintegy 1.100-at leköttetnek a rendszerről. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hamarosan minden második vagy harmadik kandeláber nem világít majd.

Hogyan választották ki a kandelábereket? Azt figyelték, hogy

  • a gyalogátkelőhelyek, buszmegállók megvilágítása lehetőség szerint ne, vagy csak minimálisan csökkenjen,
  • közúti csomópontokban, kereszteződésekben a megvilágítás kevésbé csökkenjen,
  • főbb közlekedési útvonalakon jellemzően minden 2. lámpatest, kevésbe frekventált utcákban, mellékutcákban minden 3. lámpatest világítson,
  • lehetőség szerint magasabb fénypontú lámpatestek maradjanak,
  • leginkább a régi, nagyobb teljesítményű (70-100W) lámpatestek száma csökkenjen,
  • a közelmúltban közterületi fejlesztésekkel érintett területeken meglévő LED technológiájú lámpatestek pedig egylőre változatlanul maradjanak üzemben.

Az érintett világítótestek lekötésére a város ajánlattételi eljárást folytatott le, ami alapján a közvilágítás üzemeltetéséért felelős vállalkozás végzi majd a munkát az elkövetkező egy hónapban.

A tovább üzemelő és a lekötésre kerülő kandeláberek pontos helyét mutató térképeket a cikkhez kapcsolódó fájlként tudja letölteni és megtekinteni.

A döntés eredményeképpen, a lámpatestek 49,3%-ának ideiglenes kiiktatásával nagyságrendileg 51,9 % energia megtakarítás érhető el úgy, hogy a város minden közvilágítással ellátott részén részlegesen, de üzemelni tud a közvilágítás és a kiemelt jelentőségű területek megvilágítása is megmarad. Így a legrövidebb idő alatt jelentős költségmegtakarítást eredményező, ugyanakkor a legkevésbé fájdalmas megoldásról döntött a testület. A változást érezni fogjuk, sötétebb lesz, de egyelőre elkerüljük azt, hogy éjszakánként teljes sötétségbe boruljon a város.

/ Polgármesteri Kabinetiroda


Hétfő esti műsorunk, aktuális rovatában Lazók Zoltán polgármester beszél részletesen a témáról.

[1 hete]
Az oroszlányi Általános Iskolákban mézes reggelit kaptak a gyerekek az Európai Mézes Reggeli keretein belül.
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (47734)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (31305)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (30083)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (30021)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (29316)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán