2024. március 29., péntek
Ma: Auguszta, Bertold Holnap: Zalán, Izidor
kékfény | közlemény
Aki iszik, ne lazsáljon

A tatabányai járőrök 2018. december 2-án 9 órakor Tatabányán, a Rába utca és a Tisza utca kereszteződésében ellenőriztek egy elektromos – pedál nélküli - kerékpárral közlekedő férfit, aki kacsázva közlekedett az úttesten. A 35 éves férfi elmondta, hogy mielőtt útnak indult fogyasztott alkoholt. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Az elektromos kerékpár vezetőjét a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították és vele szemben büntető feljelentést tettek.

A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy amennyiben a járművezető elektromos kerékpárral közlekedik – olyannal, amelyiknek a motorja a 300W-ot nem haladja meg és a motor rásegít a hajtásra, (vagy nem hajtja és csak a motor dolgozik) - akkor annak vezetője elköveti (elkövetheti) az ittas járművezetés bűncselekményét. Úgy járnak el vele szemben, mintha gépjárművet vezetett volna és büntetőeljárás keretében folytatják le a szükséges eljárást. Ezen esetben azonban a járművezető a vezetéstől nem tiltható el, mivel olyan járművet vezetett, mely nem engedélyhez kötött.

Ha a kerékpárt robbanó motor hajtja a motor teljesítményétől függetlenül, az segédmotor-kerékpárnak minősül, amennyiben a motor hengerűrtartalma nem nagyobb 50 cm3-nél vagy elektromos motor esetén a legnagyobb folyamatos névleges teljesítménye legfeljebb 4 KW.

 

[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A II. Rákóczi Ferenc Klubban a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület éves közgyűlésén számos pontot tárgyaltak a jelenlévők
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49636)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33327)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (31898)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31608)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31501)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán