2024. március 28., csütörtök
Ma: Gedeon, Johanna Holnap: Auguszta, Bertold
kékfény | közlemény
Letartóztatásban a hétvégi házat és garázst feltörő elkövetők

Járási és Nyomozó Ügyészség a kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indítványozta két férfi  letartóztatásának az elrendelését. 

Az elkövetők 2018. augusztus 13-áról 14-re virradóan egy oroszlányi garázsba az ajtó benyomásával, majd egy oroszlányi hétvégi házba az ajtó befeszítésével hatoltak be, és mindkét helyről szerszámgépeket és más használati tárgyakat tulajdonítottak el az első esetben 180.000 Ft értékben, míg a második esetben az 50.000 Ft-ot meghaladó értékben.  Az egyik férfi letartóztatását a Tatabányai Járásbíróság 2018. augusztus 17. napján rendelte el, mert az ügyészség indítványával egyezően megállapította, hogy fenn áll annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, illetve újabb bűncselekményt követne el. Ez a férfi 2018. március 28. napján szabadult a korábban vele szemben kiszabott végrehajtandó szabadságvesztéséből. A férfi társát a nyomozó hatóság 2018. augusztus 20. napján fogta el, amikor a férfi a hatóság elől szökni próbált. Ez a férfi többszörös visszaesőnek minősül, legutóbbi fegyházbüntetéséből 2017. május 14. napján szabadult. Az ügyészség indítványt tett a letartóztatás elrendelésére, mert megállapította, hogy fenn áll annak veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén a hatóság elől megszökne, illetve újabb bűncselekményt követne el. A Tatabányai Járásbíróság az ügyészség indítványának az utóbb elfogott férfi esetében is helyt adott, és 2018. augusztus 23. napján  egy hónap időtartamra elrendelte a letartóztatását.
Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség

[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A II. Rákóczi Ferenc Klubban a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület éves közgyűlésén számos pontot tárgyaltak a jelenlévők
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49634)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33326)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (31895)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31608)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31498)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán