2024. március 28., csütörtök
Ma: Gedeon, Johanna Holnap: Auguszta, Bertold
kékfény
Megtámadták a szálló portását

„Add oda a pénzt, mert kiverem belőled”, ezzel fenyegette meg egy oroszlányi szálló portását egy öt fős társaság egyik tagja. 

2021. október 11-én 20 óra 30 perckor egy öt fős társaság támadta meg az egyik oroszlányi szállón dolgozó portást. A gyanú szerint 80 ezer forintot követeltek tőle, amit állításuk szerint korábban egyikük adott át a sértettnek, lakbérként. A rémült asszony végül a nála lévő összes pénzt odaadta a csapatnak, akik 3.500 forint zsákmánnyal távoztak a helyszínről. Az Oroszlányi Rendőrkapitányságon a sértett másnap feljelentés tett. A nyomozók a beszerzett adatok alapján azonosították a tetteseket, a két férfit és három nőt.

Őket a napokban gyanúsítottként kihallgatták, közülük a két férfit őrizetbe vették. Nem voltak ismeretlenek a rendőrök számára, B. Károly ellen ugyanis egy, T. Gusztáv ellen pedig jelenleg öt büntetőeljárás van folyamatban. Az Oroszlányi Rendőrkapitányság kezdeményezésére a Tatabányai Járási Ügyészség indítványt tett a letartóztatásukra, amit a Tatabányai Járásbíróság 2021. október 15-én elrendelt. Az öt személy ellen csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntett, a két férfi ellen pedig emellett súlyos testi sértés bűntettének elkövetése miatt is eljárás indult.

[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A II. Rákóczi Ferenc Klubban a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület éves közgyűlésén számos pontot tárgyaltak a jelenlévők
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49634)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33325)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (31895)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31608)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31498)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán