2024. március 29., péntek
Ma: Auguszta, Bertold Holnap: Zalán, Izidor
közélet | közlemény
Megjelent a részletes leírása a korlátozásoknak!

A kormány ma délután  kihirdette „a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendeletet”, amit március 8-tól kell alkalmazni. 

A jogszabály az eddig bevezetett korlátozások mellett további szigorításokat ír elő. 

A legfontosabbak:

- Közterületen kötelező a maszk és a 1,5 m távolságtartás kivéve sportolás közben. Két kivételt fogalmaz meg a rendelet: a hat évnél fiatalabb gyerekek, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmussal élők

- Reggel 5 és este 8 óra között az egyéni szabadidős sporttevékenység külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható 

A sportlétesítményeket csak a versenyengedéllyel rendelkezők használhatják edzés és mérkőzés számára, ahogy november óta eddig is 

Az üzletek egy része bezár, az alábbiak kivételével:

-a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzlet,

-a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító) üzlet,

-a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzlet (különösen a műszaki cikket, az alkatrészt, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletek), ide nem értve a főtevékenységként szórakoztató és háztartási elektronikai eszközöket forgalmazó üzlet

-az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzlet,

-a mezőgazdasági üzletek, ideértve a műtrágyát értékesítő üzlet és a vágóhid

-a piac, a helyi termelői piac,

-a kertészeti áruda, a faiskola

-a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzlet, az állatgyógyszertár;

-a benzinkút és

-a nemzeti dohányboltok és újságos

Az alábbi szolgáltatásokat lehet igénybe venni:

-pénzügyi szolgáltatások (bankok)

-közlekedési szolgáltatás (taxi, tömegközlekedés)

-magánegészségügyi szolgáltatás, ideértve a szemüvegkészítést

-szociális szolgáltatás (ápolás, hajléktalanszálló, falugondnok)

-postai és csomagküldő szolgáltatás

-a totózó és lottózó szolgáltatás

-a járműszervizek, a mezőgazdasági és iparigép-szervizek, a ---háztartásigép-szervizek (pl: autó-, bicikliszerviz, bojlerjavító), az -épületgépészeti szolgáltatás

-az informatikai, a kommunikációseszköz-javítási szolgáltatás

-a temetkezési szolgáltatás

-az állatorvos

-az állat-, növényegészségügyi, élelmiszer-vizsgálati laboratóriumi szolgáltatás

-az élelmiszer-feldolgozási szolgáltatás

-a közétkeztetési szolgáltatás

-az állattenyésztési szolgáltatás

-az ügyvédi szolgáltatás

-a biztonsági szolgáltatás

-az épületüzemeltetési és irodai szolgáltatás

-a járműkölcsönzési és a gépkölcsönzési szolgáltatás

-a mosási és tisztítási szolgáltatás

A vendéglátó üzletben való tartózkodás az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig megengedett.

Fentiek március 22-ig vannak érvényben.

Az oktatási intézmények digitális munkarendben működnek, az óvodákban rendkívüli szünet van érvényben,ügyelet sem lehet tartani. 

A köznevelési intézményekre vonatkozó rendelkezéseket április 7-ig kell alkalmazni.

[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A II. Rákóczi Ferenc Klubban a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület éves közgyűlésén számos pontot tárgyaltak a jelenlévők
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49635)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33327)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (31898)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31608)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31500)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán