2024. április 19., péntek
Ma: Emma, Malvin Holnap: Tivadar, Tihamér
kékfény | közlemény
Életfogytiglani fegyház

A Tatabányai Törvényszék életfogytiglani fegyházra ítélte első fokon szerdán azt a férfit, aki alkalmi nőismerősét 17 késszúrással megölte.

Az elkövető 25 év letöltése után bocsátható feltételes szabadlábra és köteles megfizetni a felmerült 11 millió forintos bűnügyi költséget.

A bíró iratismertetése alapján a hajléktalan életmódot folytató áldozat 2019. december 30-án hívta fel az ingatlanba az elkövetőt, vele korábban alkalomszerű kapcsolatban voltak. A lakásban italoztak, szexuális kapcsolatba kerültek, majd a férfi 17 szúrást ejtett a nőn és elvágta a torkát. A rendőrség a térfigyelő kamarák alapján azonosította és néhány nap múlva az utcán elfogták, véres ruhában. Az elkövető tettére semmilyen magyarázatot nem adott, végig azt állította, hogy további italért hagyta el a lakást. Amikor visszament, állítása szerint a nő már halott volt. A látottaktól sokkot kapott és hazament a szállására.

A bíró rámutatott, hogy a nyomok, valamint a kamerafelvételek alapján az elkövető minden kétséget kizáróan azonosítható. Elmondta, a férfi Afganisztánban harcolt, ott kitüntetéseket kapott, ezért számára nem lehetett idegen egy holttest látványa. Az első tárgyaláson ismertetett vélemények szerint a vizsgált személy nem szenved kóros elmeállapotban, intelligenciája átlagos. Örömtelen élete miatt személyisége beszűkült, elmagányosodás jellemzi.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész a feltételes szabadlábra bocsátás határidejének meghosszabbításáért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

[1 hete]
A Veolia Water Hungary önkéntes szemétszedést szervez a „Föld Napja” alkalmából a dolgozói között, amelyen szívesen látják a városi önkénteseket is!
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49748)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33442)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (32014)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31708)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31624)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán