2021. March 2., Tuesday -0,8 °C
Ma: Lujza, Axel Holnap: Kornélia, Frigyes
közélet | közlemény
Ezért változott az orvosi ügyeleti rendszer

Megérkeztek az Interambulance Zrt.-től bekért adatok, amelyek a nappali orvosi ügyeletre vonatkoznak – tájékoztatott Lazók Zoltán.

Mindezt arra a „nagy felháborodást” keltő intézkedésre reagálva kérte be a polgármester, amivel kapcsolatban a 24 órás orvosi ügyelet (ami a megyében egyedül Oroszlányban működött) megváltozott. Ezentúl munkanapokon 16 óra és 08 óra között, hétvégén pedig teljes időben működik az ellátás az utolsó munkanap 16 órától az azt követő első munkanap 8 óráig, tehát 24 órában.

Mint azt a városvezető elmondta, megvizsgálta az adatokat, illetve azt, hogy ez a szolgáltatás mibe került a városnak. Az elmúlt hónapokban 22 munkanappal számolva, az átlagos betegszám egy-egy ügyeleti napon (munkanapon 8 és 16 óra között) tavaly januárban volt a legmagasabb, 4 fő/nap. A legalacsonyabb átlagos beteglétszám 2020 decemberében volt, 1 fő/nap. Emlékeztetőül: a nappali ügyeleti szolgáltatás díja 2020. december 31. napjáig: 1 millió 359 ezer Ft volt havonta, több mint 16 millió évente.

- A vizsgált adatok alátámasztották, hogy a nappali ügyeleti betegforgalom száma olyannyira alacsony volt, hogy a jelenlegi költségvetési helyzetben indokolt volt döntést hozni a nappali ügyelet megszüntetéséről. A betegek ennek ellenére nem maradnak ellátás nélkül, hiszen napközben a háziorvosi betegellátás biztosított, az éjszakai központi orvosi ügyeleti szolgáltatás szintén. Hétvégén, ünnepnapokon, munkaszüneti napon pedig a nap 24 órájában működik az ügyelet, rendkívüli esetben pedig egyébkén is a tatabányai kórház sürgősségi osztálya látja el a betegeket – fogalmazott Lazók Zoltán.

Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (45594)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (29039)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Lélekmelengető (28138)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (28043)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Vérre menő vita volt (27523)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.

A honlap tartalmáért felelős vezető:
Suta László üzletág-, stúdióvezető

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu
Stúdióvezető: Suta László

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán