2024. április 20., szombat
Ma: Tivadar, Tihamér Holnap: Konrád, Zelmira
közélet | közlemény
Közösen kell vállalnunk a terheket!

„Hetek óta azon gondolkozunk, hogyan lehet elébe menni a 2021-es év gazdasági válságának. ” - kezdte Lazók Zoltán polgármester. 

Mert annak első nyomása már a vállunkon van: a város helyi adóbevételei ebben az évben 1 milliárd forinttal estek vissza, és ezek nem a pandémia, hanem a gazdasági recessziónak a következményei. A csökkenő bevételt még tetézi a vírusvédekezés költségeinek, illetve az ezen a címen az önkormányzatoktól elvont összegek (gépjárműadó, szolidaritási adó) növekedése.

Ezt a terhet közösen kell viselnünk és Oroszlányban is össze kell fognunk. Ebből részt kell vállalnia az önkormányzatnak, azzal, hogy minden lehetséges költségét lecsökkeni, takarékosan gazdálkodik az önként vállalt feladatait visszafogva, a vállalkozói szférának azzal, hogy teljesítményük arányában hozzájárulnak a terhekhez, a lakosságnak pedig, hogy a gazdasági szereplők teherviseléséből átvállalnak egy részt.

Januártól ezért visszavezetésre kerülnek a helyi adók közé azok a tételek, amelyeket az oroszlányiaknak – ellentétben más települések lakóitól – 2013-tól nem kellett megfizetniük:

  • Telekadót fizetnek a vállalkozások. Ennek kialakításakor arra törekedtünk, hogy ne az ipari park cégeit terheljük tovább, hiszen az építményadónál magasabb összegeket fizetnek.
  • Kommunális adót fizetnek az Oroszlányban lakással rendelkező magánszemélyek, a lakás alapterületének függvényében.

Azt szeretnénk, hogy mindenki lehetősége szerint járuljon hozzá a város működtetéséhez, nem célunk ugyanakkor bárki ellehetetlenítése. Ezért az adórendeletek megalkotásakor a lehető legszélesebb mentességi kört is figyelembe vettünk. A rendelet részletei november 30-ig kerülnek kihirdetésre.

De, hogy mindez mit jelent a számok nyelvén, az alábbiakban olvashatja:

A település 2020-as helyi adóbevételei 950 millió forinttal csökkentek. Bár a gyárak, üzemek tavasz óta újra indultak, még az óvatos becslések is további 200 millió forintos bevételkieséssel számolnak 2021-ben.

A kormány az eddigi nyilatkozatai alapján azt tervezi, hogy megemeli a települések szolidaritási adóját (szolidaritási adót azok az önkormányzatok fizetnek be az államkasszába, ahol az iparűzési adó alapján számított ún. adóerő-képesség elér egy bizonyos szintet). 

Oroszlány esetében ez 2020-ban 318 millió forint, ami a rendelkezésre álló információink szerint 2021-ben 583 millió forintra emelkedik. A tavasz folyamán a kormányzat elvonta a gépjárműadó önkormányzatoknál maradó részét. Ez Oroszlányban 54 millió forint bevételkiesést eredményezett, amelyet 2021-ben sem kapunk már meg. A vírus elleni védekezés költségei 2020-ban mintegy 90 millió forintot tettek ki. Ezeket figyelembe véve a 2021. évi költségvetésben a város 1,5 milliárd forint kieséssel számol.

A helyi adótervezet:

  • A helyi iparűzési adó nem változik
  • Az építményadó mértéke 200 Ft/m2-rel megemelkedik
  • Bevezetésre kerül a telekadó, amelynek mértéke az Ipari Park területén 30 Ft/m2, a város egyéb területein 50 Ft/m2. Telekadót magánszemélyeknek csak a beépítetlen területek után kell fizetnie.
  • Bevezetésre kerül a magánszemélyek kommunális adója, amelyet a lakások alapterületének megfelelően kell fizetniük: 

                30 m2-60m2-ig évi összesen 15.000 Ft, 

                60-100 m2-ig évi 22.500 Ft, 

                100 m2 felett évi 30.000 Ft-ot. 

Mentesül a kommunális adó megfizetése alól, többek között, aki közgyógyellátásban, időskorúak járadékában, lakásfenntartási, lakbér vagy kiegészítő lakbértámogatásban, aktív korúak ellátásában, ápolási díjban, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben vagy szociális ösztöndíjban részesül. A mentességek pontos listájáról az adórendelet megjelenését követően, abból tájékozódhatnak – nyilatkozta munkatársunknak Lazók Zoltán polgármester.

[1 hete]
A Veolia Water Hungary önkéntes szemétszedést szervez a „Föld Napja” alkalmából a dolgozói között, amelyen szívesen látják a városi önkénteseket is!
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49755)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33446)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (32021)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31712)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31632)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán