2020. July 11., Saturday 16,7 °C
Ma: Nóra, Lili Holnap: Izabella, Dalma
közélet
Új állampolgárok

Három új magyar állampolgár vehette át honosítási dokumentumait Rajnai Gábor alpolgármestertől és Rózsa Szilvia anyakönyvvezetőtől csütörtök délelőtt a Polgármesteri Hivatalban.

A romániai Pártiumból, Margita városából érkezett Szilágyi János 2 éve él Oroszlányban, az egyik ipari parki gyárban dolgozik. Mint elmondta, városunkban képzeli el párjával együtt a jövőjét, itt szeretnének végleg letelepedni. Egy hölgy személyében első alkalommal lett amerikai születésű illető honosítva Oroszlányban, aki magyar férjét követve 2017 óta él városunkba. Rajtuk kívül egy Ukrajnából érkezett nő tette le az állampolgársági fogadalmat.

Honosítását az kérheti elsősorban, akinek felmenője magyar állampolgár volt, igazolja magyar nyelvtudását, az itteni jog szerint büntetlen előéletű és büntetőeljárás nincs ellene folyamatban, illetve honosítása nem sérti hazánk köz- és nemzetbiztonságát. Ezen felül az a külföldi is kérheti honosítását, aki magyar állampolgárral legalább 10 éve érvényes házasságban él, vagy 5 éve él házasságban és közös gyermekük született.

[1 hete]
Több mint 200 érdeklődő látogatott ki szombat este a KFMKK szabadtéri színpadához
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A vírushelyzetre való tekintettel ünnepélyes keretek között elballagtak a Hunyadi Mátyás Általános Iskola végzős diákjai
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (44697)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (27802)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Lélekmelengető (27387)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (27309)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Vérre menő vita volt (26722)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.
Kizuhant a harmadikról (20408)
Csütörtökön a délutáni órákban riasztották a mentőszolgálatot.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán