Ugrik Aliz 1922.01.14-én született Budapesten, egy értelmiségi család gyermekeként. Itt végezte az általános iskolát, majd a Baár-Madas Református Gimnáziumban érettségizett. Életét meghatározta a lutheránus örökség. Szüleivel együtt a Bécsi kapu téren lévő Budavári Evangélikus Gyülekezetnek voltak hűséges tagjai. Gyermekkori élményei közt gyakran emlegette a kiskőrösi rokonoknál töltött felejthetetlen nyarakat.

Egyetemi tanulmányit Budapesten az ELTE-n és Németországban végezte. Magyar irodalomból és földrajzból szerzett tanári diplomát. Németországi tartózkodása alatt apácáknál kapott szállást. Itt jutott személyes Krisztus hitre, mely meghatározta további életét. Kint tartózkodása alatt egy sportpálya nézőterén hallotta Adolf Hitler fanatizáló beszédét.

A második világháború vége felé, a tábornoki rangban szolgáló, hadbíró édesapjukkal Tétre,  Aliz nagymamájához menekültek. Itt a beérkező orosz katonák brutalitása következtében Aliz száját lövés érte, majd később, az idős, menekülni már nem tudó nagymamát az orosz katonák megölték. Ezt a traumát Aliz élete végéig hordozta magában.

Az egyetem elvégzése után, származása és vállalt hite miatt tanári állásra nem számíthatott.

A Magyar Nemzeti Banknál kapott alkalmazotti állást, ahonnan 1950-ben hite miatt elbocsátották. Egy budapesti általános iskolában helyezkedett el, ahonnan egy éven belül további hat iskolába kellett tovább állnia.

1953-ban Oroszlányba jelentkezett, a József Attila Általános Iskolába meghirdetett tanári állásra, ahol nyugdíjazásáig nemzedékek sorát tanította. Édesapját kényszernyugdíjazták, majd 1950-ben megvonták a nyugdíját. 1954-ben szülei is Oroszlányba költöztek, akikkel halálukig együtt élt. Jogász édesapját 1954-től a helyi szénbányáknál portásként alkalmazták. 1957-ben még házkutatást tartottak a Rosenberg úti otthonukban.

Ugrik Aliz sohasem szakadt el Budapesttől. Rendszeres látogatója volt a színházi előadásoknak és a számára érdekes rendezvényeknek, előadásoknak.

Szüleivel együtt hűséges tagjai voltak az Oroszlányi Evangélikus Egyházközségnek. A gyülekezeti Kórus szolgálata különösen is közel állt a szívéhez. A Kórust rendszeresen elkísérte a próbákkal egybekötött hétvégékre és a németországi koncert utakra.

Helyismereti füzetben dolgozta fel Oroszlány falu múltját, felhasználva benne a riportjai során összegyűjtött ismereteket.

Szívén viselte az elesettek felkarolását és az alkohol rabságában vergődők gyógyítását. Több ilyen beteget vitt Dömösre, a református alkoholbetegeket mentő misszióba, akiknek a részvételi költségét is gyakran magára vállalta. Helyben is mindvégig résztvevője volt az alkoholistákkal foglalkozó Kék Kereszt összejöveteleinek.

Otthona nyitott volt a gondjaikkal küszködő, támogatást igénylő, szeretetre éhező emberek előtt. Élete végéig pedagógus maradt. A német nyelvet tanuló fiatalok gyakran egymást váltották a lakásában.

Az új ismeret iránti érdeklődése mindvégig megmaradt. Elmaradhatatlan résztvevője volt a helyi ismeretterjesztő alkalmaknak, előadásoknak és rendezvényeknek. Rengeteget olvasott, műveltsége tág ölelésű volt.

Aktív tagja volt a Nyugdíjas Értelmiségi Klubnak és az Oroszlány Baráti Körének.

2006-ban pedagógusi és közéleti tevékenységének elismeréseképpen díszpolgári kitüntetésben részesült.

Gyermeki, Isten teremtett világára rácsodálkozó lelkülete mindvégig megmaradt. A legnehezebb élethelyzetében is önfeledten tudott örülni egy-egy nyíló virágnak, az ősz pompáját magára öltő fáknak, vagy a felhők gazdag rajzolatának.

Családjának szerteágazó rokonságágát saját családjának tekintette, velük mindvégig szoros kapcsolatot tartott fenn.

Élete utolsó időszakát az Idősek Átmeneti Otthonában élte, ahonnan hetente többször is kijárt a számára fontos alkalmakra. Itt érte a haza hívó szó 2020. április 29-én.

Emléke legyen áldott!

/ Sztruhár András