2024. április 20., szombat
Ma: Tivadar, Tihamér Holnap: Konrád, Zelmira
kékfény | közélet
Garázdaság és rongálás

A Tatabányai Járási Ügyészség garázdaság vétsége és rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot.

Egy oroszlányi férfi kisebb kárt okozott az áruházban az erőszakos cselekményével. 

A vádlott 2019. augusztus 08-án 08 óra 30 perckor az oroszlányi áruházban a szeszesital osztályon, a polcon elhelyezett, összesen  377.458,- Ft értékű szeszesitalokat a kezével lesöpörte, amely miatt az italok a fölre estek, ezért azok eladhatatlanná váltak. 

A férfi kihívóan közösségellenes, és erőszakos magatartásán az üzletben tartózkodók megbotránkoztak, illetve bennük a vádlott magatartása riadalmat keltett. 

Az elkövető többszörös visszaeső, aki rablás bűntette miatt kiszabott 6 év fegyházbüntetéséből 2016-ban, majd a  lopás vétsége miatt 2017-ben kiszabott 2 év 4 hónap szabadságvesztésből 2019. július 20-án szabadult. 

Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság a terheltet 1 év 11 hó börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélje. 


[1 hete]
A Veolia Water Hungary önkéntes szemétszedést szervez a „Föld Napja” alkalmából a dolgozói között, amelyen szívesen látják a városi önkénteseket is!
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49755)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33446)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (32021)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31712)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31632)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán