2018. május 20., vasárnap 21,9 °C
Ma: Bernát, Felícia Holnap: Konstantin, Mirella
közlemény
Hétvégén visszatér a tél

A hétvégére újra az évszaknak megfelelő, télies idő várható. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján péntektől kezdődően az ország nagy részén az esőt havas eső, majd havazás váltja fel.

Pénteken elsősorban a Dunántúlon, míg szombaton az ország nyugati, középső és északi területein, vasárnap pedig keleten is lehet még havazás. A havazással együtt, az éjszakai és nappali hőmérséklet is jelentősen csökken majd, hétvégén napközben is 0 fok körül lesz, éjszakánként és hajnalonként egyes területeken pedig akár -10 fokig is süllyedhet a hőmérő higanyszála. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a havazással várhatóan érintett területeken valamennyi hóeltakarító eszközét készültségbe helyezte, a szükséges beavatkozásokat megerősített irányító személyzettel látja el. Az autósokat arra kérik a szakemberek, hogy a következő napokban fokozott óvatossággal vezessenek, utazás előtt pedig tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról. Ez azt jelenti, hogy első körben a gyorsforgalmi- és főutakon avatkoznak be, majd ezt követik a mellékutak. Főleg a magasabban fekvő területeken akár 10-15 centiméternyi friss hó is hullhat rövid idő alatt, ezért a társaság folyamatos munkavégzése mellett is lehetnek időszakosan télies útviszonyok egyes térségekben.

Az Útinform weboldalán kora reggeltől késő estig, minden nap háromóránként tesznek közzé országos összesítést az aktuális útviszonyokról, erről ezen a linken tájékozódhatnak az érdeklődők:
http://utinform.hu/hirek/ut-es-latasi-viszonyok-a-kozutakon-2017-2018.

Az aktuális útviszonyokról a legfrissebb információkat diszpécsereinktől kaphatják, telefonos elérhetőségeink megtalálhatóak a www.kozut.hu és a www.utinform.hu oldalon. Utóbbi oldalon minden nap, kora reggeltől késő estig, háromóránként teszünk közzé országos összefoglalót az aktuális út- és látási viszonyokról.Szombaton is télies idő várható. Az ország középső és nyugati területein, illetve az Északi-középhegységben havas eső, hó várható. Az éjszakai hőmérséklet is fagypont alatt lesz. Vasárnap hajnalban, reggel keleten még gyengén havazhat. Napközben a gomolyfelhőkből helyenként hózápor alakulhat ki. A szélvédett, havas tájakon -5, -8 fokot is mérhetnek éjszaka.

Kérjük, a következő napokban is fokozott óvatossággal, az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek. Az aktuális útviszonyokról a legfrissebb információkat diszpécsereinktől kaphatják, telefonos elérhetőségeink megtalálhatóak a www.kozut.hu és a www.utinform.hu oldalon. Utóbbi oldalon minden nap, kora reggeltől késő estig, háromóránként teszünk közzé országos összefoglalót az aktuális út- és látási viszonyokról.

Szombaton is télies idő várható. Az ország középső és nyugati területein, illetve az Északi-középhegységben havas eső, hó várható. Az éjszakai hőmérséklet is fagypont alatt lesz. Vasárnap hajnalban, reggel keleten még gyengén havazhat. Napközben a gomolyfelhőkből helyenként hózápor alakulhat ki. A szélvédett, havas tájakon -5, -8 fokot is mérhetnek éjszaka.

Kérjük, a következő napokban is fokozott óvatossággal, az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek. Az aktuális útviszonyokról a legfrissebb információkat diszpécsereinktől kaphatják, telefonos elérhetőségeink megtalálhatóak a www.kozut.hu és a www.utinform.hu oldalon. Utóbbi oldalon minden nap, kora reggeltől késő estig, háromóránként teszünk közzé országos összefoglalót az aktuális út- és látási viszonyokról.

Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztály

Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (42582)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Lélekmelengető (25840)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (25505)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (25472)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Vérre menő vita volt (24825)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.
Kizuhant a harmadikról (18563)
Csütörtökön a délutáni órákban riasztották a mentőszolgálatot.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán