2024. április 19., péntek
Ma: Emma, Malvin Holnap: Tivadar, Tihamér
Káposzta, szeretettel

Idén harmadszor állt össze a főzőcsapat a fő tér sarkában, hogy egyszer ne a nagymama lássa vendégül a többieket.             

Több, mint harminc segítő főzte a húsos káposztát, forralt bort és teát a szombati enyhe téli időjárásban, a Szent Borbála téren. Számos támogató számtalan hozzájárulása tette kerekké az immár hagyományosnak tekinthető eseményt. Míg eredendően a forró tea és sütemény a főzésben segítőknek szólt, mára már szinte az összes arra járót megszólítják, megkínálják. A résztvevők száma így évről-évre nő, Opsuszta Csaba, a karácsonyi káposzta ötletének kifőzője idén már oda sem fért a bográcshoz. A helyszínen főzött ételt elsősorban azoknak a nyugdíjasoknak szánják, akik egyedül vagy ketten élnek, és ezért ritkán készítenek hasonló, csak nagy adagban készíthető káposztát. Így ezt elsősorban nem adományként, hanem a tisztelet jeléül juttatják el hozzájuk. Több civil szervezet és magánszemély segítségével most közel 300 adagot tudtak eljuttatni hozzájuk. 
Néhány helyszíni fotónkat a galériában találják. 

[1 hete]
A Veolia Water Hungary önkéntes szemétszedést szervez a „Föld Napja” alkalmából a dolgozói között, amelyen szívesen látják a városi önkénteseket is!
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49748)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33442)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (32014)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31708)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31624)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán