2024. március 28., csütörtök
Ma: Gedeon, Johanna Holnap: Auguszta, Bertold
kékfény
Vádemelési javaslat a kerékpárost gázoló ellen

A tatabányai rendőrök befejezték az eljárást a baleset okozójával szemben.

A Tatabányai Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 33 éves tatabányai lakos ellen.

A gyanúsított 2017. április 4-én 5 óra 50 perckor személygépkocsijával haladt Oroszlány belterületén. A gépkocsi vezetője az Alkotmány út és a Dózsa György út kereszteződésében lévő körforgalomhoz érve figyelmen kívül hagyta az oda kihelyezett – „Elsőbbségadás kötelező” - jelzőtábla utasítását és a körforgalomba behajtva egy szabályosan haladó kerékpárosnak ütközött.

A kerékpáros a balesetben súlyosan sérült.

A közlekedési vizsgálók a baleset okozójával szemben az eljárást befejezték és vádemelési javaslattal a Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészségnek megküldték.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét a körforgalom megközelítésére és az azon való továbbhaladásra.

a körforgalmat előre tábla jelzi

útburkolati jelek figyelmeztetnek a sebesség csökkentésre

a "Körforgalom" táblával egyidejűleg, Magyarországon minden esetben van kihelyezve elsőbbséget szabályzó tábla. Ez azt jelzi, hogy a körforgalom úttestén haladó járműveknek elsőbbségük van a körforgalomba behajtó járművekkel szemben

a körforgalomba való behajtást irányjelzővel nem kell jelezni, de nem is tiltott abban az esetben, ha ezzel a közlekedés többi résztvevőjének plusz információt szolgáltatunk. A körforgalomból való kihajtást minden esetben irányjelzővel jelezni kell.

(Forrás: police.hu) (A kép jobb felső sarkában lévő ikonra kattintva további képek is láthatók)

[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A II. Rákóczi Ferenc Klubban a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület éves közgyűlésén számos pontot tárgyaltak a jelenlévők
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49635)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33327)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (31896)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31608)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31500)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán