2018. február 20., kedd -0,1 °C
Ma: Aladár, Álmos Holnap: Eleonóra, Zelmira
önök küldték | sport
Második az OVSEE a Csapatbajnoki Selejtezőn!

Nyugat-Magyarországon a második, országosan az ötödik helyen végeztek az OVSEE fiatal versenyzői a Súlyemelő Abszolút Csapatbajnokság oroszlányi selejtezőjén 2017. május 20-án.

Kizárólag utánpótlás korú versenyzőkkel vett részt az oroszlányi egyesület a hétvégi megmérettetésen. Az öt fős csapatban a Talabér Szonja révén egy hölgy, valamint négy erős férfiú Bimbó Brendon, Kerekes Patrik, Kerekes Balázs és Járóka Gábor kapott helyet. Előzetesen az országos legjobb nyolc közé kerülést szerette volna elérni a Likerecz Attila és Bagócs János szakmai irányítása alatt versenyző helyi csapat, hiszen a nyolcas döntőt november 4-én, szintén városunkban rendezheti súlyemelő egyesületünk.

A vegyes kor és súlycsoportokban rendezett, Sinclair pontok (kor, testsúly, összteljesítmény) alapján értékelt versenyen az oroszlányiak többen is egyéni csúcsokat emelve, a várakozáson felüli második helyet szerezték meg, amivel magabiztosan, országosan ötödik helyezést elérve jutottak az országos döntőbe!

A hétvégi selejtező fordulót az ózdiak súlyemelő csapata nyerte, soraikban a kétszeres Európa bajnok, Világ és Olimpiai bajnoki 4. helyezett ukrán Oleksandr Pielieshenkoval.

Az oroszlányiak eredményei:

Bimbó Brendon - összetett: 117 kg (szakítás 50 kg, lökés 67 kg)

Talabér Szonja – 98 kg (43,55)

Kerekes Balázs – 210 kg (100,110)

Járóka Gábor – 225 kg (100,125)

Kerekes Patrik – 205 kg (95,110)

(a kép illusztráció)
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (42264)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Lélekmelengető (25578)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (25257)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (25142)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Vérre menő vita volt (24452)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.
Kizuhant a harmadikról (18204)
Csütörtökön a délutáni órákban riasztották a mentőszolgálatot.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán