2024. március 28., csütörtök
Ma: Gedeon, Johanna Holnap: Auguszta, Bertold
sport
Nagy péntek lett az OSE Lions-nak nagypéntek

Kosárlabda NB-I/B: A rájátszás első körének visszavágóját játszotta ma az OSE Lions a Nyíregyháza ellen

Izgalmas, amolyan körömlerágós visszavágó meccset vívott a Nyírségben az OSE Lions nagypéntek délutánján. Olyannyira fej-fej mellett haladt a két csapat, hogy a negyedik negyed végén mindkettőjüknek 75-öt mutatott a kijelző. Ezután hosszabbítás következett, de a hazaiak ekkor sem tudtak felülkerekedni az OSE Lions gárdáján. Végül 84-86 arányban nyertek az oroszlánok Nyíregyházán és ezzel bejutottak a legjobb négy közé. Ebbe a társaságba eddig a Miskolc csapata került még be, de köztük lesz vélhetően a Debrecen is. Két hét múlva a piros feketék valószínűleg éppen az utóbbiakkal mérhetik össze erejüket elsőként.

A nyírségi visszavágó vérbeli play off meccs volt, melyben az oroszlánok hatalmasat küzdöttek, és a végén sikerült higgadtabbnak lenniük – értékelte a meccset Vavra András vezető edző.


[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A II. Rákóczi Ferenc Klubban a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület éves közgyűlésén számos pontot tárgyaltak a jelenlévők
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49634)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33327)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (31895)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31608)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31499)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán