2025. március 28., péntek
Ma: Gedeon, Johanna Holnap: Auguszta, Bertold
közélet
Környezetvédelmi rajz- és fotópályázat gyerekeknek

Március 20-áig lehet beküldeni a pályaműveket

Klímastratégiát készít és éghajlat-változási platformot hoz létre a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat egy nyertes projektnek köszönhetően. 

A tervezési munka mellett fontos cél a szemléletformálás is, így a megye óvodásainak, általános iskolásainak és középiskolás diákjainak rajz, illetve fotópályázatot. 

A megye legújabb uniós projektjének előrehaladását Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke sajtótájékoztató keretében ismertette. Az önkormányzat KEHOP-os forrásból, 30 millió Ft európai uniós támogatással klímastratégiát készít, és éghajlat-változási platformot hoz létre.

Borsó Tibor alelnök hozzátette: „A megyei önkormányzat már a projekt kezdetétől partnerségben gondolkodik. 55 szervezetet kerestünk fel, hogy legyenek szövetségeseink. Örömmel nyugtáztuk, hogy a 30 szervezet már írásban jelezte belépési szándékát, így március 16-án ünnepélyesen is megalakulhat a platform a Megyeházán.” 

Czunyiné Dr. Bertalan Judit, országgyűlési képviselő elmondta, hogy a klímastratégiához elengedhetetlen szemléletformálást alulról kell kezdeni, a megye törekvése tehát, hogy a legkisebbeket szólítja meg a tudatos magatartás elősegítése érdekében, kiemelkedően fontos. 

A projekt keretében, a megye óvodásainak, általános iskolásainak és középiskolásainak meghirdetett rajzpályázatot Hummel Rudolf, projektmenedzser ismertette. A diákok a szemléletformálást segítő pályázatokra készült pályaműveket még március 20-ig készíthetik el, a rajzok benyújtásához minden lényeges információ megtalálható a megyei önkormányzat oldalán – www.kemoh.hu.

A pályázat linkje:

http://www.kemoh.hu/index.php?fmp=4&mid=362&teljes=2763


[2 hete]
Stúdiónk vendége Németh Gábor, az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. vezérigazgatója
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (51074)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (34798)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (33366)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (32982)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (32966)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu
facebook.com/oroszlanyivtv