2025. március 28., péntek
Ma: Gedeon, Johanna Holnap: Auguszta, Bertold
közélet
Népszavazás: országos átlag alatti részvétel Oroszlányban

43 százalékos volt az országos részvételi arány a kvótareferendumon. Oroszlányban azonban csupán a 15266 szavazó 36,7 százaléka, vagyis 5602 ember vett részt a voksoláson.

98,7 százalék (5252 ember) szavazott nemmel, míg 69-en (1,3 %) az igent választották. 277 voks, közel 5 % érvénytelen volt.

Érdekesség, hogy a 8-as és 10-es szavazókörben, a Beatrix vendégházban és a Bányász klubban száz százalék volt a nemek száma, tehát a két tucat érvénytelenül szavazón kívül mindenki a nem válasz mellé tette az ikszet. 

A szavazás menetét semmilyen különleges esemény nem zavarta meg – tudtuk meg File Beáta jegyzőtől.

Az Origo azt írta, hogy az MSZP-s vezetésű településeken kevesebben szavaztak. Cikkükben többek közt ez állt:

„Ha az öt ellenzéki vezetésű kerületet (XIII., XIV., XV., XIX., XX.) és a baloldali vezetésű főbb városokat (Szeged, Salgótarján, Tiszaújváros, Gyöngyös, Szentes, Kazincbarcika, Ajka és Oroszlány) vesszük, ezekben a részvétel átlagosan 34,47 százalék volt este fél hatkor. Az említett öt budapesti kerületben még ennél is alacsonyabb az átlagos részvétel: alig 33 százalék.”

Az OVTV mozgóképes beszámolóját hétfő este 8 órakor kezdődő adásunkban láthatják.

[2 hete]
Stúdiónk vendége Németh Gábor, az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. vezérigazgatója
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (51074)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (34798)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (33366)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (32982)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (32966)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu
facebook.com/oroszlanyivtv