2024. március 29., péntek
Ma: Auguszta, Bertold Holnap: Zalán, Izidor
sport
Oroszlányi érmek a vizek városából

Ha a VÉRT-KUPA után eltelik egy hét, akkor Tatára összpontosít a környék kajaksportja. 

A régióból öt szakosztály, valamint a Győri Graboplast VSE kajakosai versenyeztek az érmekért, pontokért, a csapatok közötti eredményért a Fülöp András emlékversenyen.

Ragyogó időben, csendes vízfelületen zajlott a verseny, minden korosztály számára kétezer méteres távon.  Az induló korosztályok: picúr (9 évesek), gyermek, kölyök, serdülő. A reggel kilenc órakor kezdődött verseny délután kettőkor ért véget. Minden korosztályban az első hat helyezettet díjazták éremmel.

A VÉRT S. E kajakosai közül a következők végeztek az első kilenc hely valamelyikén:

Bacsányi Krisztina: két első, Kerek Tamás: két első, Vasi Nóra második. harmadik, Tóth Levente második, Pesti Patrik harmadik, Szlobodnik Dániel harmadik, Schlága Dorina harmadik, ötödik, Folytek Péter negyedik, Mester Balázs negyedik, Radványi Rita Ötödik, Pordán Petra hatodik, Szlobodnik Zsanett ötödik és hatodik, Kocsis Sára negyedik és ötödik, Hegedüs Norbert hatodik helyezést értek el. 

Pontszerzők voltak még: Folytek Ákos, Csomor Dávid, Gál Kristóf, Pordán Petra (VII.), Gál Kristóf VII. 2X, Mester Balázs (VII.)

A csapatversenyt a Tatai Hódy nyerte a Velencei VSI. és a VÉRT S. E előtt.

[1 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A helyi képviselő-testület tagjai a televíziónkban adnak számot a rövidesen véget érő ciklus alatt végzett munkájukról
szerző: ovtv | bővebben...
[2 hete]
A II. Rákóczi Ferenc Klubban a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület éves közgyűlésén számos pontot tárgyaltak a jelenlévők
szerző: ovtv | bővebben...
Összes hír...

Népszerű hírek

Szenzációs szarkofág-lelet Környe határában! (49636)
FRISSÍTVE! Pénteken délután fordított ki az eke egy töredéket a római kőkoporsóból, melybe vélhetően 1700 éve temettek egy nőt
Óriási római erődöt tárnak fel a szomszédos Környén (33327)
A Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi és debreceni egyetem, a miskolci múzeum, Kuny Domokos Múzeum közös projektje az idei feltárás.
Tűzoltóink szupergyorsak – miért "késhetnek" mégis egy tűzesetnél? (31898)
A riasztási rendszer működésének tanulságai egy mopedautó porrá égése kapcsán. A válasz 360-441?
Lélekmelengető (31608)
Kabátok lógnak a főtéren, meleg sálak, sapkák várják mellettük gazdájukat.
Vérre menő vita volt (31501)
Egy vita hevében életét vesztette egy 21 éves tatabányai férfi.

Elérhetőségeink

Oroszlányi Médiacentrum
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.

Oroszlányi Városi Televízió
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (34) 748-778
info@oroszlanyivtv.hu

2840
2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2/J.
Telefon: +36 (20) 281-2760
info@2840.hu
Főszerkesztő: Palotai Zoltán