Az aradi vértanúkra emlékeztek csütörtök délután a katolikus templom melletti emlékműnél
Az aradi vértanúkra emlékeztek csütörtök délután a katolikus templom melletti emlékműnél
A szerdai napon megkezdődött a város első kutyafuttatójának kialakítása. A vasúti átjáró és a kutyaiskola közötti területet korábban, a lakosság által beküldött több helyszínjavaslat közül választották ki.
Szorgos kezecskék lendültek akcióba kedden az OKSZÍK-ban. Ragasztottak, festettek és parányi csodákat alkottak.
Kezdetek, sikerek, sport és jövő.
Izgalmas volt az Állatok Világnapja az óvodákban, így a borbálaiban is
A műsor ismétlései: csütörtök 22.00, péntek 10.00, 18.00, 21.00, szombat 8.00 és 10.00
A játszótereket üzemeltető VARIKONT Kft büntető feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
A szavazókörökben jártunk és megkérdeztük néhány résztvevő véleményét is
43 százalékos volt az országos részvételi arány a kvótareferendumon. Oroszlányban azonban csupán a 15266 szavazó 36,7 százaléka, vagyis 5602 ember vett részt a voksoláson.
Dorka még "gyerekszemmel" figyeli a világot, mégis tudott olyat mondani, ami talán minket felnőtteket is elgondolkodtat.
Ismerjenek meg egy fiatal oroszlányi hölgyet, aki számára teljesen hétköznapi feladat másokon segíteni.
A festés alatt még használhatják a hidat, de októberben már le lesz zárva.
Vigyázzunk az égetésre összekészített hulladékhalommal, benne kisállatok is megbújhatnak
Egy cica, két cica, száz cica, jajjj! Macskák garmadája vár arra, hogy valaki örökbe fogadja.
Összefoglaltunk pár fontos tudnivalót a népszavazásról
Országos népszavazással kapcsolatos hirdetmény
Novemberre megszűnhet a balesetveszély, ám most az eddiginél is nagyobb figyelemmel kell áthajtani a Takács és Rákóczi utak kereszteződésében.
Az Önkormányzati Szociális Szolgálat pótmamát keres az egyedülálló szülők számára.
A szeptember 26-ai stúdióbeszélgetésen a népszavazáson való részvételre kérte az embereket a Jobbikos önkormányzati képviselő
A szeptember 26-ai stúdióbeszélgetésen a népszavazástól való távolmaradásra buzdította az embereket a helyi MSZP elnöke
Stúdióbeszélgetés a hulladéktűzről Székely Antal és Szabó Mihály képviselőkkel
A fórum egyébként érdektelenségbe fulladt és félóra után véget ért
A Vöröskereszt véradást szervez szeptember 29-én (csütörtökön) 9 órától 16 óráig. A véradás helyszíne: Bányász Klub és Rendezvényház.
Gőzerővel folyik a Mindszenti út felújítása.
2016. június 4. előtt illegálisan kialakított kút (ásott, fúrt) fennmaradását bírságmentesen lehet engedélyeztetni az illetékes vízügyi hatóságnál,
2018. december 31-ig kell benyújtani.
Beruházási munkák miatt szünetel a szolgáltatás.
Eltűnnek a kerekek alól a folyton tönkremenő csatornatetők