közélet | sport
Utánanéztünk, hogy milyen mozgásformák közül válogathatunk
közélet | sport
Sikeresen szerepel az R Cup Challenge Bajnokságban a mindössze 17 éves rally versenyző
közélet | kultúra
A MOSTJÓ Zenekar vendégeskedett a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár programsorozatán
közélet | sport
Az Újpesti Bulldogok után a Fehérvári Trónolók is Oroszlányra látogattak
közélet
Fontosnak tartja az együttműködést és az együtt gondolkodást a vállalkozói és termelői szférával
közélet
Ismét köszöntötték a születésnaposokat és a névnapjukat ünneplőket
intézmény | kultúra
A Bakfark Bálint Alapfokú Művészeti Iskola gitár tanszakos növendékei számot adtak tudásukról
közélet
A klímaváltozást érintő, közel 8 hónapig tartó vizsgálatokat a 10/A. osztály diákjai végezték el
intézmény | közélet
A tanulók kezdeményezésére tartottak előadást az iskolai bántalmazás ellen
közélet | stúdióbeszélgetés
Stúdiónk vendége Szabó Mihály alpolgármester és Papp Péter önkormányzati képviselő
közélet | kultúra
A hazáért életüket áldozó katonák és civilek előtt rótták le kegyeletüket
közélet
A város belterületi útjainak a 10%-a tudott megújulni
sport
A rájátszás harmadik fordulójában alul maradtak az MVM-OSE Lions játékosai
közélet | kultúra
Gyermeknap a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében
közélet | sport
Az Oroszlányi Horgász Egyesület nyílt versenyt hirdetett a Bokodi Öreg-tavon
közélet
Gyermeknap alkalmából nyitott kapukkal várta a legkisebbeket az Oroszlányi Tűzoltó-parancsnokság
közélet
14+1 előterjesztést tárgyalt májusi ülésén az oroszlányi képviselő-testület
helyi identitás | oroszlányból indultam | sport
Sportpályafutásának történetéről vallott Dobó Lajos
közélet
Lada Zsolt tartott előadást a Csendes Lótusz Gyakorló Buddhista Közösség legutóbbi találkozóján
közélet | sport
A 2. fordulónak Oroszlány adott otthont
közélet | testületi ülés
Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 26-ai munkaterv szerinti ülése
intézmény | kultúra | oktatás
Kihirdették a Ne habozz, lapozz! olvasási verseny eredményeit
közélet
Palacsintasütő családi nap a főtéren
közélet | kultúra
Újabb előadást vitt színpadra a Budapesti Körúti Színház társulata
közélet | kultúra
A Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium növendékei tartottak táncgálát
közélet
Idén is meghirdeti az Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete „A legszebb konyhakertek” programot
közélet | stúdióbeszélgetés
Stúdiónk vendége Lazók Zoltán polgármester
Találatok száma: 6565 db