Az évadzárón az is kiderült, hogy a Bányász Klub a szakszervezetek és a hagyományőrzés háza lesz
Az évadzárón az is kiderült, hogy a Bányász Klub a szakszervezetek és a hagyományőrzés háza lesz
A HÉBÉ Művészeti Iskola, idén tizenegyedik alkalommal hirdette meg pályázatát.
Mindent megtudtak a Luca-napi hagyományokról az OKSZÍK-ba látogató gyerekek.
A lakóközösség összefogásával több millió forintot gyűjtött össze a Dózsa György úti társasház
A csőhálózat hibája miatt az úttestet mosta alá a szennyvíz. A hibát délutánra kijavították.
Baranya Tibor gazdának elege lett a szemét állapotokból
Három oroszlányi kisdiák az Országos Terematlétikai Diákolimpiai Döntőn
Komoly vevő van a Béke szállóra – derült ki az év vélhetően utolsó képviselő-testületi ülésén
Az átadásról szóló megállapodást az ellenzéki FIDESZ-KDNP frakció támogatásával tudta megszavaztatni a polgármester
A Vöröskereszt ismét ajándékozott.
Többek között 2017. fejlesztési terveiről beszélgettünk Lazók Zoltán polgármesterrel stúdiónkban december 12-én
Növényritkaságokkal parkosították a nyárra teljesen felújított közterületet
Programok és koncertek várták az érdeklődőket.
Szlovák találkozó a faluban.
Vörös István Emléktorna a focibarátság jegyében a Gárdonyi Sportcentrumban
2018 adventjére befejeződhet a második ütem – jelentették be a majki ünnepségen
A karácsonyi ajándékvásárlást is megkönnyíti a változtatás
Két osztály közel ötven végzős diákja kapta meg a búcsú kék szalagját szombaton este a Hamvas Béla Gimnáziumban
Karácsonyok akkor és most ...
A három márkushegyi akna közül kettőnek kezdődött meg a tömedékelése
A Csákvári úton ismeretlen okból árokba borult egy pékárut szállító kisteherautó.
Ebben a történetben sem akarunk igazságtevők lenni, csupán azért mutatjuk be, mert általános tanulságokat keresünk benne
Üres kézzel senki sem távozott.
Sportemberek, edzők, szervezők ünnepelték együtt az oroszlányi sport évtizedes sikereit
Stúdiónk vendége dr. Nagy Sándor, a fogyasztóvédelem jogtanácsosa volt
A városlakó közérdekű adatigényléssel fordult az önkormányzathoz az SRF-hulladék ügyében
A fehér szakállú nemcsak a gyerekeknek hozott ajándékot.
Már csak egy nap és Grincs ellopja a Karácsonyt!
Mikulás Kupán bizonyíthatták felkészültségüket a sportolók.