A szeptember 19-ei stúdióbeszélgetésben a népszavazáson való részvételre buzdította az embereket az országgyűlési képviselő
A szeptember 19-ei stúdióbeszélgetésben a népszavazáson való részvételre buzdította az embereket az országgyűlési képviselő
Interjú Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselővel a borbálai SRF-tűzről és az azóta történtekről az OVTV szeptember 19-ei műsorában
Két iskola diákjai vettek részt az Oroszlányon szervezett autómentes napon.
A jó példáért nem kellett messzire menni.
Sági Richárd a karmester, az apuka és a szerető férj, aki kitüntetést kapott augusztus 20-án.
A képviselők keddi rendkívüli ülésén kemény kijelentések is elhangzottak. A legfrissebb új fejleményeket ebben a beszámolóban találja!
Már ott magasodik a Haraszthegyi evangélikus temetőkertben az a tardosi vörösmárványból készült kereszt, amit az 1999-ben kihelyezett és mára elkorhadt fakereszt helyére állítottak.
Az új szakaszba lépett átépítés miatt csak az ott ingatlannal rendelkezők használhatják az utat.
A Vért már februárban felmondta a bérleti szerződést a Green Energy Hungary 2013 Kft.-vel. Kedden 16 órától rendkívüli képviselői ülés lesz a témában.
Még egy útjavítási munka a főutcán.
Kérdések és válaszok két augusztusi Rákóczi úti csőtörés nyomán
Zeneszóval és vidám, népviseletbe öltözött fiatalokkal telt meg a falu, akik énekszóval köszöntötték az új termést és bálba hívtak kicsiket, nagyokat.
Jó fizetést és életpályát is kínálnak, a képzések novemberben indulnak
Amint képeink mutatják javában dolgozik a kivitelező a néhány éve kiürített 24 lakásos Petőfi udvari bérlakótömb bontásán, átalakításán (még több fotóért kattintson a kép jobb felső sarkán lévő ikonra).
Az ipari park szélén a Vértesi Erőműé a szennyvízcsatorna rendszer és többször gond volt vele
Tisztelt Választópolgár!
Magyarország köztársasági elnöke 2016. október 2. napjára a 233/2016. (VII.5.) KE határozatával országos népszavazást tűzött ki.
Végrehajtást jegyeztek be a hétvégén kigyulladt feldolgozott hulladékot tároló cég ellen. Ugyanakkor felpörgött a hatósági munka
Hétfőn az OVTV stúdiójának vendége volt Madar Csaba oroszlányi rendőrkapitány
Az OVTV érdeklődésére a környezetvédelmi hatóságként eljáró Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal szerdán a következő tájékoztatást adta az Oroszlányban a Green Energy Hungary Kft. által tárolt SRF-ről.
Lakossági fórumot tartott kedden a Fidesz az október 2-ai népszavazásról Oroszlányban
Stúdióbeszélgetés a hulladéktűz után, illetékesekkel
Szombat délelőtti riport szemtanúval, illetékesekkel a hulladék-tűzről
Az SRF-tűz krónikája a végén némi múltbeli visszatekintéssel
A legtöbb apróság a Brunszvik óvodába jár
Mától, keddtől jövő hét péntekig a kérdések, felvetések előzetesen leadhatók a polgármesteri hivatalban - szeptember 27-én pedig közmeghallgatás
Az országos növekedésnél is kedvezőbbek a helyi adatok
Kommunális hulladék gyulladt be mintegy nyolcezer négyzetméteren Oroszlányban egy Bokodi úti hulladéktárolóban.
Az új játszóeszköz 1,3 millió forintba került
Vasárnap este 7 óra előtt levonultak a tűzoltók a bokodi úton lángra kapott feldolgozott hulladék oltásáról.